Tengerként hullámzó zöldellő fák, szikrázó napsütés, füstös tömb házak és egy délibáb az út végén… Mintha egy képet néznék, egy olyan képet mely testemnek kínlódást szán, de lelkem epekedik az egyesülésért. Akarom, hogy a képben legyek, mely a tanterem ablakába van keretezve, akarom, hogy a perzselő aszfalt égesse csupasz talpam és gyöngyöző arcomból piciny patakok induljanak a mellkasom irányába. Egy kihalt város, egy bűnös város, semmi rózsaszín felhő, csak én és a szűnni nem akaró vágy, mely ott tart. Ez az a hely ahol lenni akarok, itt az vagyok, aki vagyok!

12:50, az órának vége.. Gazdasági informatika, ennél unalmasabb órát nehezen lehetne kitalálni. Valószínűleg a 1,5 órából, csak 1 órát töltenék képzeletbeli világomban, ha elolvastam volna a könyvet, de arra sem méltattam, hogy megvegyem. Leveszem a szemüvegem és beleteszem a táskámba a többi kacattal együtt. Irány a menza. A mai nap egyedül fogok ebédelni, ismét. Jobb szeretek egyedül lenni az utóbbi időben, több időm van tisztázni a dolgokat magamban. Sietve haladok a lépcsőn a koli átjáró irányába, nehogy összefussak egy ismerőssel. Igazán nincs kedvem most bájcsevegni valakivel. Fejemet lehajtom, szemeimet a földre szegezem, így haladok amíg be nem érek az ebédlőbe. Épp a napi ajánlatot olvasom a kifüggesztett táblán, mikor a nevemet hallom.
- Bálint? Eltűntél az utóbbi napokban! Minden rendben? – kíváncsiskodott egy hang a hátam mögül. Megfordultam, és arcomat vér öntötte el.

- Szia Noel! Az utóbbi időben nem éreztem magam valami jól, de minden ok. – Ami azt illeti, közel sem volt a helyén minden. De ez most nem számított, a szomorú, beforduló hangulatom egyhamar elillant, és jókedvű fecsegésbe kezdtünk. Ugyanazt a menüt kértük, majd leültünk egymással szemben az egyik asztalhoz. Noel elmesélt egy-két vicces történetet az egyik tanárjáról, majd megkérdezte, hogy mit csinálok este, a kérdés annyira váratlanul ért, hogy egyből rávágtam a „semmit”, holott 2 prezentációt kellett volna megcsinálnom.

-És mond, van kedved sétálni egyet a városligetben? – kérdezte mosolygó szemmel, miközben egyenesen az enyémbe mélyült. – Húú, még soha nem voltam ott, de szeretnék. Este 7 körül beugrom hozzád a szobába, és indulhatunk, ha az neked is jó.- valahogy sosem találtam a szavakat mikor Noellel vagy Bencével kellett beszélgetnem. Noelnek megfelelt a 7 óra, így a nap további részét a szobámban töltöttem azzal, hogy elkészüljek még az esti program előtt a feladataimmal. A szobám üres volt egész héten, Bencével nem találkoztam a fura délután óta, állítólag otthon van valami gubanc, és egész héten nem volt Budapesten. Az utóbbi 2 napban már nem nagyon gondoltam rá, nem tudom, hogy mit is láttam akkor pontosan, azt sem, hogy mi történt, de mióta nincs itt egy szakadék ordít mellkasomban. Egy megmagyarázhatatlan vágy húz felé. Hogy milyen lesz találkozni vele? Nem tudom, de holnapután, vasárnap kiderül. Eszembe jutott, hogy Zsanettet is elhívhatnánk este, bár nem tudom mennyire jó ötlet, ugyanis tegnap nálam járt, és egy igen mély beszélgetés közben elmondta pasizási szándékait, amiben Noel igen lehetséges prédaként szerepel. De nem akarok kerítőt játszani, oldják meg ők, ez az én estém lesz, jól fogom magam érezni bárki is legyen még ott rajtam kívül.

A nap gyorsan telt, sikerült elintéznem mindent amit kellett, meg is voltam lepődve saját magamon, annyi időm még volt, hogy egy gyors zuhanyt vegyek, és felöltözzek. Noel az ötödik emeleten lakott, lusta voltam lépcsőn menni, így a liftek elő vánszorogtam, és vártam. Szerencsétlenségemre Zsanett tartott egyenesen felém, és már messziről integetett és vigyorgott, hogy hová is készülök nélküle. Mikor közöltem vele, hogy Noellel elmegyünk sétálni és, hogy van e kedve velünk tartani, szemei kikerekedtek, és orrát fura módon ráncolni kezdte. – Nagyon jó lenne veletek tartanom, de sajnos már van programom estére. Valójában csak egy füzetet jöttem kölcsön kérni, de végül is rá ér. – volt a válasza, és már el is tűnt a folyosó kanyarban. Az 522-es szoba elé érve megálltam, és bekopogtam. Noel kijött, a hátán egy táskával, amiben (mint később kiderült ) pár doboz sör bújt meg. Az úton odafelé sokat viccelődtünk, és amint kiderült „ez egy olyan séta lesz, hogy leülünk egy padra, iszunk és beszélgetünk”, őt idézve. Az ötlet tetszett, sőt nagyon is tetszett. Mire oda értünk már szürkébe váltott az égbolt, de ez nem igazán zavart, a hőmérséklet kellemes volt, így rajtam csak egy rövid nadrág, és egy ing volt, Noelen pedig egy fekete trikó, és egy könnyű anyagból készült nadrág. Nem kellett sokáig bolyongnunk, hogy találjunk szabad helyet, meglepően kevesen voltak, de Noel ragaszkodott hozzá, hogy kövessem, mert ő tud egy nagyon jó placcot. A hely ahová vezetett eléggé el volt dugva a fák között, egy pár méter átmérőjű, szabálytalan körhöz hasonló tisztáson voltunk, pad az nem volt, csak néhány szikla darab amire leültünk. Az első doboz sör elfogyasztása után, már kellőképp beszédes, és felszabadult állapotba kerültünk. A hold megvilágításában arca olyan hatást keltett, mintha az örökkévalóságnak alkották volna, elpusztíthatatlan gyémántból. Elég gyakran rajta felejtettem a szemem, amit talán észre is vett, de nem tette szóvá. Egy fura érzés kezdett hatalmába keríteni, ami meglehetősen zavarba ejtett. Kívántam, hogy lássam meztelen testét, ahogy fürdik a hold vízesésként ráömlő fény nyalábjaiban. Azelőtt nem éreztem ilyesmit csak lányok iráni, illetve egyszer, még Bence társaságában, de az nem volt ennyire heves. Talán testem már nem bírja tovább, és hamarosan átszakad a gát, mely fogva tartja erkölcstelen vágyaimat? Bárhogy is legyen, nem érdekel ebben a percben, most csak ő van és én. Egy- két perc néma csend következett, és én azon gondolkoztam, hogy vajon milyen reakciója lenne, ha megfognám a kezét, és a mellkasomra húznám, vagy ha hozzálépnék, és ajkamat közelíteném az övéhez. A gondolat menetemet hamar félbeszakította Noel, felállt és tett két lépést irányomba, aminek következtében pár centire került az arcomtól. Mélyen a szemembe nézett, és nyelvével egy nedves csíkot hagyott alsó ajkán. A szívem elkezdett gyorsabban verni, mellkasom hevesebben mozgott, és testem minden egyes porcikája elkezdett remegni, olyan mértékben, hogy féltem fogaim vacogása szét zúzza a pillanatot. Nem tudom mennyi ideig meredtünk egymásra, de nem akartam, hogy vége legyen. Minden egyes lélegzet vételét az arcomban éreztem, és beszívtam azt. Végre karjai elindultak felém, az egyikkel derék tájt megfogott, és gyengéd húzást fejtett ki, a másikkal a hajamba túrt, és arcunk egybe olvadt. Az agyam tiltakozott, a gondolatok csak úgy özönlöttek képek formájában, tudtam, hogy nem helyes amit teszünk, de a vágy erősebb volt, és már nem én irányítottam testem, hanem valami más, egy felsőbb rendű erő. Kezeimmel benyúltam a trikója alá, és elkezdtem azt felfelé tolni, bőrének tapintása olyan érzés volt számomra, mintha egy égő selyem darabot simogatnék. Hevesen csókolóztunk, és közben karjait átbujtatva sikerült leszednem róla a felsőt. Feltárult előttem gyönyörű felsőteste, kezeimmel agresszív módon elkezdtem feltérképezni azt. Közben levettem én is a pólómat, és az egyik kezemmel félve ugyan, de benyúltam a nadrágjába, egy pillanatra abba hagyta nyakam csókolgatását, a szemembe nézett, és elmosolyodott. Ez a mosoly számomra a megnyitott ajtót jelentette. Miközben egyik kezem a nadrágjában, másikkal pedig tarkójába kapaszkodtam, egy pillanatig haboztam, hogy a boxerjébe is merjek e benyúlni. Ismét megoldotta a problémámat, eleresztett és szétgombolta a nadrágját, boxeralsóját pedig lehúzta. Nem volt túl sok a fény, de ahhoz elég, hogy lássam azt amit látnom kell, kezembe fogtam, és elkezdtem játszani vele. Egy kis idő után, már rajtam sem volt ruha, és Noel a fülembe súgott valamit. – Akarod?- lehelte. Nem tudtam hirtelen, hogy mire gondol, és meg is ijedtem a kérdéstől, mert nem gondoltam bele, hogy ennél is többre sor kerülhet. Úgy gondoltam, hogy erre nem vár választ, és ha akartam volna sem tudok megszólalni, így önkénytelenül, mintha a testem is erre vágyna térdre ereszkedtem, és a számba vettem a farkát. – Nem pont erre gondoltam, de ez is jó!- mondta mosolyogva. Nem gondoltam bele, hogy mit is csinálok, de nem is akartam bele gondolni, egyszerűen csak jó volt, és kellett nekem, kellett ahhoz, hogy önmagam lehessek. Miközben a számban volt, mindkét kezével a fejemet fogta, én pedig az egyikkel a farkát, és próbáltam befolyásolni, hogy mennyi része legyen a számban, a másik pedig a hasán pihent. Jó pár percig folytattam a mozdulatokat, azonban Noel felállított, és a földön heverő táskájában kezdett kutatni, elő vett egy gumit, amit fogai segítségével már ki is bontott. Ebben a pillanatban valami megtorpant bennem, tudtam, hogy minek kell következni, de nem álltam rá készen, nem akartam még jobban összezavarni magam, már így is elég majd megemésztenem azt, amit az elmúlt 20 percben tettem. Noel a kezembe adta a gumit és megkért, hogy húzzam fel neki. Azonban közöltem vele, hogy nem állok erre készen, még nem.

Hazafelé már kevésbé voltunk beszédesek, inkább csak ő beszélt hozzám, arra a következtetésre jutottam, hogy ő már többször is csinált ilyesmit, és biztosan azt hitte, hogy én is. A szobámba nem jött be, ami jó is, mert egyedül szerettem volna lenni. A gondolatok, tornádó módjára kavarogtak bennem, elemeztem, az elmúlt pár órát, hogy milyen folyamat vezetett idáig. Ambivalens érzésem volt, élveztem azt amit ott, és akkor csináltam, ugyanakkor bűntudatom is volt, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, vagy kiért. Több órán keresztül csak ültem az ágyamon, és bámultam a szemközti falat, aztán kinyitottam a szám, és hangosan kimondtam:- MELEG VAGYOK!

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.